6-11
Múlt hétvégén ünnepeltük 6. házassági évfordulónkat és 11. évfordulóját összejövetelünknek.
Egy kis etimológiai játék keretében a "hat" és az "eleven" szavak magunkra értelmezésével játszottunk. Jó kis játék, aki érdeklődik, csapja fel az értelmező kéziszótárt, én is azt tettem. Van egy elképzelésem, s azt is próbálgatjuk most, hogy mivel engem nyom az, hogy sok dologra köll egyszerre koncentrálni (mondjuk ha csak a gyereknevelést nézem...) - próbáljuk ki, hogy van egy-egy időszakra egy fókusztémánk. Csak rövid időre, de akkor "csak" arra kell odafigyelni. Ha beépül az életünkbe, akkor nyertünk, ha nem, hát nem kesergünk. Így hát elkezdtünk gyűjteni hat valamilyen szempontból eleven témát (ami hathat ránk), s ezeket két-két hónapra fókuszunkba tétetjük. Játék indul!
Az ünnepre elkészültnek nyilvánítottam az egymásbafont-faragott fagyűrűket. Szebb, mint a 13 évvel ezelőtti, de még lesz hova fejlődni.
Az ünnepeket Szögeden töltöttük Gólyás Petiéknél. (Bori szintén etimologizáló korszakában van, s egyértelműen jelezte szóhasználatával, hogy a Gulyás helyett a Gólyásnak sokkal több értelme van.) Hjaj, ha hegye lenne Szegednek... Az MKKP is csak igérgette. Szóval a város még mindig tetszik, a Hídivásár meghatóan igényes volt (és majdnem tudtam faragókéseket venni), s az ország 2. legjobb fagyizója hiába turista-vadász, nekem nagyon bejön.
Kis MÁV sajátélményben is volt részünk a Szöged-odavissza személyében. Már egy régebbi Miskolc csakoda és egy eheti Kecskemét odavissza alatt a lányok megtapasztalták, hogy sima másodosztályú sajna nem jön szóba, mert jelzőt-találni-nem-lehet milyen ótvar. Odafelé IC-t próbáltunk, de én nagyon odavagyok a légkonditól, pár hete is csúnyám megfáztam tőle egy autóban. Visszafelé első osztállyal próbálkoztunk a nagycsaládos kedvezményünkkel, amíg van.
Szóval nem a mocskot akarom ismét piszkálni, hanem a kategorizálást. A másik ugyanis, amire extra érzékeny vagyok, nem ritkán agresszióba hajlóan, az a dohányfüst. Szóval van dohányzó kocsi (meg kupé!) és nem-dohányzó.
Micsoda őrült felosztás! Miért pont ez alapján?
Úgyhogy elkezdtem alternatívákat kitalálni, hogy mi alapján osszuk inkább a vasúti kocsikat:
- káromkodó és galamblelkű
- felelős és felelőtlen
- csalós-lógós-korrupt-mutyi és lelkiismeretes-fizetős
- ismerkedős-beszélgetős és fülhallgatós
- életésirodalmat-körbeadós és blikket-körbeadós
- sírvavígadós-panaszkodós és optimista-vidám
A logótervezésükre pályázatot írok ki.
Ja, és persze alapból mindben tilos lenne a dohányzás.
Pár ötlet ennek a kampányához itt.
0 szólás:
Post a Comment