Petymegek

Juli, fő-petymeg. Korának legtermészetesebb módján feszegeti határainkat, de asszem ezt is csak én élem meg így... Owi változatlanul zseni, a természetesség fájdalmas jele itt is, hogy apró nézeteltérések, ezek-azok bevillannak. Sokmindent hoz innen is Petyi, ami tetézi az itthoni játszmákat: nyelvnyújtástúl kezdve a nyavalygás többféle hangfekvéséig. Persze feltételezem, ugyanennyit nyújt is a többieknek. De inkább ez, mint az az ős-félelmem, hogy oviból baba-, tévé-, zene- és moncsicsi-mániákathoz majd haza a gyerek.

Bori maradt azért Pötyi, de mintha kerekedni is kezdene közben, beszéde viszont annyira zabálnivaló, hogy már csak ezért Piti-Pött. A sikítása viszont súlyosan a tűrhetőség határait súrolja. Három hónapos koráig hittük, hogy ez belefér, de valahogy azóta nem szűnt meg, s most ebben az én-kereső, önkonfliktusos korszakában keményen ráerősített. Lehet, hogy fel kéne venni a hangot, mielőtt abbahagyja végleg (álom-álom...). A korszak, egy már említett könyv miatt nem annyira nehéz talán már (mármint nekünk), néha inkább mosolyogtató, bár egy-egy nap tud túlhalmozódni az "egyedül", "én akajom" és nem így, nem úgy, nem te, nem ő, csak vele, csak úgy.

Masi a mini-pötty, bár több méretben lehagyta már Borót. Masóka nagyon más gyerek, valami megfoghatatlan dimenzióban. Csak kacag, csupa mosoly, szinte háborítatlan harmónia az egész gombóc - mintha csak jót kapna a világtól. Csak remélni merem, hogy ebben mi is részesek vagyunk, de mindegy is, mert benne élni remek.

Puma marad Puma, bár a petymeg-rokonság egyértelmű. Mi mindketten küzdünk-küzdögetünk. Belecsavarodtam/tunk az életszakaszok amolyan bontásába, mely szerint a 28-35 év körüli szakasz komoly, mélyremerüléstől nem mentes én-kereséssel jár. Közben sajnos néha küzdelemnek éljük meg a nagylányok egyes dolgait. Puma EMK-val és óriás belső erővel fut neki, én meg egyelőre csak bukdácsolok ebben, újra meg újra bumerángokat hajigálván, melyek könyörtelenül és magabiztosan (nahát!) tarkón csapnak rendszeresen. Reményem a meditáció, mely kognitívan legalábbis sokat hozott eddig is, nő bennem a nyitottság terén, hogy érzelmileg is hozzon - vertikálisan és horizontálisan is.

Szóval így négy a petymeg. Íme egy kis petymeg-show:

Ja, s hogy miért petymeg?
Nemrég szerettem meg igazán a Kalákát. Koncertjükön voltunk Julival kettecskén, s nagyon magával ragadott. Valamiért nem is nyúltunk otthon hozzá eddig a Madáretető CD-jüknek. Nos, mostanában meg nem lehet kirángatni otthon a lejátszóból. Egyik nagy kedvenc a petymeges dal. Petymeg-gyerek betéve tudja persze az összeset.

KOVÁCS ANDRÁS FERENC
EGY PETTYES PETYMEG
Láttam én egy petymeget:
ott lakott egy hegy megett.
Afrikában?
Indiában?
Nékem az már egyre megy.
Szóval, ott a hegy megett
láttam egy bölcs petymeget.
Pöszmögött és pusmogott,
pöttyögött, sőt: petymegett
ott a messzi hegy megett.
Afrikában?
Indiában?
Kérem, az már egyre megy!
Szóval, ott a hegy megett
láttam én a petymeget:
számolgatta saját hátán
foltjait s a pettyeket.

Mondogatta egymagában:
„Egy meg egy az egy meg egy.
Aztán egy meg egy meg egy...
S folyton, újra egy meg egy!
Ebbe kell, hogy meggebedj!”
Szólt a petymeg egymagához,
hisz fölöttébb senyvedett,
ott a messzi hegy megett...
Afrikában?
lndiában?
Nékem az már egyre megy...
Mégis szántam én a foltos,
pettyezett kis petymeget,
mert nem tudta, jaj, a petymeg,
oldalában kajla hegynek
mennyi egy meg egy meg egy meg
egy?