Ért

Épp diót gyomláltam a melegházban Magdival sétáltam a Várban, miközben Puma nemezelt a Hagyományok Házában (sajna a képen lévő lila babát nem mi készítettük, a macijelmezessel ellentétben). Talán ennek az alkotási bizsergésnek is hatása alatt lehettem, mikor végigfutott bennem a régi-új gondolatsor.
Hogy ugyanis nem értek semmihez.
Hogy tény-e? Az.
Sose volt egy területem, mindig minden témában játszottam. Már általánosban is egyszerre mondtam –mások és magam szerint is jól- verset, és voltam matek tagozatos. No nem igazi tagozatos, akik belemélyültek rendesen, csak egy összevont csoportban úgy finomam, felületesen, mint ahogy Kálloy Molnár mutatja az Üvegtigrisben. Gimnáziumban is nyelvtagozat, de ott se olasz, akik többsége azóta iszonyú jól tud, s már akkor királyok voltak, hanem orosz-angol, s így én egyikből se. De itt is nyertem versmondót és itt is a jobbik matek csoport élbolyában voltam egyszerre. Pont érettségi táján játszottam kétszer is a Mindent vagy semmit-ben, mert szívta az agyam a sok adatot, infót (ma is tudom hány évig épült az esztergomi székesegyház, hány évig élt Blaha Lujza és ki írt félkezű barátjának zongoradarabot…) De jó ebben sem voltam, mert nem jutottam tovább, mint Palkó…
Egyetemi műszaki menedzser szak a hab a tortán – mindenhez és semmihez. Minden műszaki karról tanultunk tárgyakat, de semmiben nem mélyültünk.
Cserkészet újabb adag tejszín – még újabb készségek, tudások, amikhez hozzá tudok szólni.
Sportban is furcsa vagyok – pont annyira tudok kosarazni, fallabdázni, röplabdázni (ezeket űztem hosszabb ideig), hogy nem mindegy kivel játszom, mert kezdőkkel nem tudom élvezni, de a jóknak inkább béna vagyok.
Zenélni viccesen rövid ideig basszusgitároztam, de nem volt bennem elég svung a gyakorláshoz, így ez is a kipipált kategória maradt csak.
Áthallásokat a mosatni munkámba hagyjuk – talántalán itt lehet kitörési pont, de itt is a sokmindenhez-valamennyire-értés dominál. Felüdítő Páterrel együtt dolgozni, akinek a jóértelmben vett yuppie-sága, bevállalóssága eredményeképpen ki-kiderül, hogy tudunk dolgokat.
Szóval tény. Nem önsajnáltatás, meg nem álszerénység, álakármi. Tény.
Séta közben, szél szembe, Masi szuszog a nyakamba, s jöttek az egyre jobb kérdések.
Hogy jó-e ez így? Jól vagyok-e ezzel? Hiszen marha sok előnye van, és igazából szeretem ezt ahogy van. Csak ez a hozzáértés, mester-érzés valami hiányzik. De tényleg?
Jó lenne-e erőltetni a valamibe nagyon belemélyülést, ha úgy tűnik beállítódásom ellenére lenne?
S beütött egy még mélyebb kérdés: miért akarok valamihez mester-szinten érteni?! Hogy megcsodáljanak? Hogy elmondhassam magamról? Hogy tanuljanak tőlem, felnézzenek rám, hatalmam legyen?
Húdeizgi.

És jaj, de rég szerettem volna beívelni ide ezt a Qiumby-idézetet, s íme:
„Bárcsak megválthatnám
A világot,
Vagy legalább megváltozhatnék
Egy icipicikét.”

De szeretnék elég jó ember, elég jó férj, elég jó apa lenni „csak”.
Hisz négy petymeg vár itthon. A petymegekről legközelebb.