Üresítés
Mert ez aktív kifejezés. De van üresedés is, amit nem bánok, hogy passzív. Kezdjük az egyszerűbbel – vala az újévi játékunk, hogy minden nap megválunk két felesleges tárgytól. Nagyon jól állunk, azzal együtt, hogy Budafokról eddig már jött két csomagtartónyi cucc, s még további három-néggyel számolunk. Volt egy-két nagyobb nekirugaszkodás is, de szépen masíroznak naponta a hónapok óta ide-oda rakosgatott apró vackok a szemétbe. Sokat segít a mindeningyen lista, s mennek a vaterán is a dolgaink (igen, a Zsolnay-készlet Rád vár!). Hétvégén a zseniális kezdeményezésű cotcot csereberén könyveink kerültek olyanokhoz, akik jobban örültek neki, s március végére ismét ígértek ruhás csere-berét. Filozófiai határokat súrol az ebbéli gondolatmenetem, hogy milyen jó, hogy nem függünk tárgyaktól, hogy nincsen itthon felesleges halom ez-az, s hogy bár biztos megengedhetnénk magunknak dolgokat, mégsincs rá igényünk.
A meditáció azért jó megerősítés lett erre, hogy hasonlóról van szó más dimenziókban. A birtoklás, a pörgés, a túlanalizálás helyett az észlelést, a jelenlevést előtérbe helyezni. Az fogott meg eddig a legjobban, hogy a mennyországban nem gondolkodni fogunk a Jóistenről, s nem fogunk cselekedni őérte, ővele semmit, hanem észlelni fogjuk, érezni, betelni vele. A jobbnál jobb, s egyben újabbnál újabb gondolatok egyelőre túl gyorsan érkeznek, pedig szép ütemesre van felosztva a Jálics-i tíz hét – nekem mintha dupla ennyi idő esne jól az egyes fázisokban.
A fizikai üresedés (passzíve) egyelőre nem a meditációkban ért el, hanem az influenzában, ami inkább csak leszakított a lelkigyakorlat menetétől. Egy-két lázálmomban ugyan érdekes dolgok jöttek, de mivel ezek a lillafüredi kastélyszálló szobájában értek, ezért inkább csak a dupla-bosszúság volt velük.
Otthon az a dilemma, hogy élvezzük-e a mostani év-szakhoz passzoló maci-módozatot sok alvással, befelé fordulással, stb, vagy sóvárogjunk a tavasz után, ami reményünk szerint lendületet hoz majd, energiákat, mindenféle kivirágzást. Nehéz dolog a jelenben lenni. Pedig...
1 szólás:
Fú, ez a Zsolnay azt hittem csak vicc :-D De látom, ajándék volt :-D
Nem teszitek fel e-bayre? Lehet, hogy kelendőbb lenne ott, nem?
Post a Comment